Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hiányzol

2012.07.25

Mekkora üresség, ha távol van az a lény, aki egymaga betölti az egész világot! Ó, mennyire igaz, hogy, akit szeretünk, meg Istenűl! Nem volna csoda, ha Isten féltékeny volna rá, ha nem volna bizonyos, hogy a mindenek atyja a világot a lélekért, a lelket pedig a szerelemért alkotta meg.

 

 

A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.

 

 

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

 

 

 

Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

 

 

 

Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít érzelmemben.

 

 

Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni.

 

 

Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak.

 

 

Ha nevetek, csak te hallod meg,
Ha sírok, csak te törlöd le az arcomról az összes könnycseppem.
Én azért is születtem, hogy te legyél mellettem,
Ha nem vagy itt velem, becsukom a szemem, és elképzelem.

 

 

Annyira várlak, és ahogy közeledik a pillanat, egyre jobban akarlak látni. (...) Kevésbé érzem magam egyedül itt, a világ sokkal szebb így, még a rácsok mögül is. És még szebb lesz, ha megjössz. Ezért ezen a hajnalon egészen megnyitom a szívem, és átadom neked, szerelmem.

 

 

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.

 

Hiányzol

Hiányzik...

Egyedül ülök szobámban,
Érzelmeim fogságában,
Odakint dörög,s zuhog
Könnyeim zápora potyog!!
Körülvesznek emlékeim,
Együtt töltött perceink.
Hiányzik csókod,ölelésed,
Minden pici szemrebbenésed!


Hiányzol

Állok most az ablakomnál,
Nézem az eső áztatta fákat,
Hiányzol most nagyon nekem,
Néma csend üli meg a tájat.
Az esőcseppek halkan peregnek,
Végig folynak lassan az ablakon,
Én csak állok némán magamban,
És a hiányod most fáj nagyon,
Áznak kint a bokrok, áznak a fák,
Én csak nézem és arra gondolok,
Milyen üres nélküled ez a világ.


Elmentél

Mikor itt voltál, minden szép volt s tiszta,
de most sivár az élet, mert soha nem jössz vissza.
Elmentél örökre, egy jobb világba,
s én keservesen sírok a nevedet kiáltva.
Hiányzol! Ennyi jön ki szomorkodó számon,
mindent, amivel megbántottalak mélységesen bánom.



Hiányzol nagyon...

Hiányzol nagyon kedvesem,
álmaimban még te is szeretsz engem.

Ott még együtt vagyunk boldogan,
s szívünkben nagy szerelem van.

Emlékszel még mikor együtt sétáltunk,
mikor még teljesült minden álmunk?

Nem is volt olyan régen, mikor azt mondtad hogy szeretsz,
s én el is hittem és azt gondoltam nem feledsz.

De ma mégis egyedül vagyok, magányosan sírok,
mert becsaptál s feledni nem birok.


Félek

Félek, mint gyermek a sötétben,
Félek, mert már nem vagy itt velem.
Karod már nem ölel át,
S nem hallom ajkad hívó szavát.
Messze vagy, mint a csillagok,
És szívemben pont úgy ragyogsz.
Pont úgy, mint akkor a kapualjban,
Mikor ajkaink egybeforrottak.
Mint mikor először simultam hozzád,
S éreztem vágyad hívó szavát.
Azóta várom a percet, hogy elmondhassam neked,
Félek, ha nem vagy velem.


Szeretnék...

Szeretnék újra karjaid közt ébredni,
Édes csókjaidat élvezni.
Két szemedet mindig csodálni,
Szeretnélek karjaim közé zárni.
Sokszor vagyok veled,
De néha érzem nem eleget.
Kérlek, szorosan ölelj át,
Hogy sokáig tartson ez a varázs.
Szeretlek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Balatonlele

(Pálfi Mária, 2012.08.11 13:09)

nagyos szépek:)

Re: Balatonlele

(gubodonci, 2012.08.13 10:06)

Köszönjük!